Hasi panaszok, laktózérzékenység

Orvos válaszol rovat
Jó napot kívánok!
Nagyon örülnék a válaszának, ugyanis kezd egy kicsit megijeszteni az állapotom.
Étvágytalansággal kezdődött, amit fogyás követett, aminek nagyon megörültem, mivel mindig is vékony akartam lenni. Most azonban már fel hasi fájdalmaim vannak ha eszem(főleg akkor), ha nem akkor is. Általában este jelentkezik a fájdalom. Azon kívül elég fáradékony vagyok, hol a lábamban, hol a szememben remeg az ideg, illetve járom a masszőröket, ugyanis a hátgerincem, a csuklóm, állandóan beáll, meg az izomzatom (nyaki) is (bár ezt nem tudom, hogy összefügg-e a gyomorfájással) és ki kell blokkolni.
Az utóbbi időben elég sokszor estem mély letargikus állapotba.
Eléggé bánt, hogy 21 évesen ennyi problémám van, szeretnék rájuk megoldást találni.
Esetleges szükséges tudnivalók rólam: laktózérzékeny vagyok 14 éves korom óta, ami a tetánia betegségemmel együtt nem a legkellemesebb, illetve vegetáriánus vagyok 16 éves korom óta.
Kicsi korom óta sokat fáj a fejem, mindig mással indokolták: hátgerinc, stressz.
Szeretném végre megtalálni a valódi okát a tüneteimnek!
2012. 06. 12. | 21:11

Kedves Kérdező!
Hasi panaszait esetleg okozhatja, ha véletlenül mégis fogyaszt laktóztartalmú ételt. Ha hasi panaszai nem szűnnek, gyomortükrözéses vizsgálat lehetősége felmerül. A leírt panaszok sokfélesége miatt a háttérben pszichés megbetegedés is állhat. A tetániás megbetegedés említése így nehezen értelmezhető, az a mellékpajzsmirigy működésének hiánya esetén szokott fellépni, viszont laboratóriumi vizsgálatokkal igazolható és kezelhető. Ami Önnél előfordulhat, az az ún. pseudotetania (áltetánia), amit egy ideges állapotban a fokozott, gyakori légvétel idéz elő.

Orvosszakértő 2012. 06. 14. | 19:57
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close