Nőgyógyászati problémák

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Tavaly nyár óta fogamzásgátló tablettát szedek, már előtte is szedtem, csak volt egy kis kihagyás. Közben kijöttünk Németországba dolgozni (3 dobozzal hoztam ki), és a gyógyszerem január 20-án elfogyott. (meghosszabbították a munkaidőt, előre nem tudtuk, hogy ilyen sokáig kell maradnunk) Ugye utána kellett volna megjöjjön 24.-én (mindig pontos volt), de nem jött meg, és aznap este még együtt voltam a párommal, de nem védekeztünk, hisz a gyógyszer tájékoztatón az van, hogy mens.-ig véd a tabletta. 25.-én megjött. Aztán amikor elmúlt rá pár nappal erős alhasi szúró fájdalmaim voltak, először jobb oldalon, majd bal oldalon, kb. 12 napig. Néha olyan erős volt, hogy azt hittem összeesek. Elkezdtem kamilla, zsálya és csalánteát inni. Majd elmúlt.Aztán rá pár napra úgy éreztem, mintha meg akarna jönni, és ez már másfél hete tart. Közben hétfőn már meg kellett volna jönnie. De semmi. A melleim feszülnek, korábban menstruáció előtt soha nem fájtak, se görcseim nem voltak, csak pont aznap.
Tegnap reggel csináltam egy tesztet, negatív lett.
Nagyon félek, hogy valami komoly bajom van. (ciszta, vagy akármi, és nem lehet majd babám) Legközelebb áprilisban megyünk haza, akkor tudnék csak orvoshoz menni. Itt kinn félek idegen orvoshoz menni. Nem tudom, hogy a gyógyszer abbahagyása, vagy egyáltalán nőgyógyászati probléma okozz-e a tüneteket. Tudna esetleg tanácsot adni, hogy mit tegyek most? Nem tudom, hogy a korom számít-e, de azért megírom, hogy 25 éves vagyok.
Válaszát előre is köszönöm! És nagyon várom!
Üdvözlettel! ...
2011. 02. 24. | 09:41

Kedves Kérdező!

Látatlanban nem lehet megmondani, hogy mi okozza a problémát. Lehet az oka funkcionális, hormonális probléma, de akár szervi ok is, ezért Németországban is javasolt lenne nőgyógyászhoz elmennie. A tabletta egyébként akkor véd a 7 napos szünet alatt, ha előtte és utána is előírás szerint szedi.

Orvosszakértő 2011. 02. 24. | 18:32
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close